Hagyománnyá vált, hogy az Európai Diáksport nap keretein belül sport – délutánt szervezünk az iskolában.
A Széchenyi Iskola tanulói a Kutatók éjszakája program keretében 2019. szeptember 27-én ellátogattak Debrecenbe az Agora Tudományos Élményközpontba.
Megérkezésünk után a Botanikus kertet néztük meg, majd két előadáson vettünk részt. Az egyik a 150 éves periódusos rendszerről szólt, a másikon egy különleges csillagászati filmet mutattak be Az égbolt titkai címmel. Mindkét előadást ámulattal hallgattuk.
2019. szeptember 19-én került megrendezésre iskolánkban a Csibeavató. Ezen a rendezvényen iskolánk első és negyedik osztályos tanulói vettek részt. A legifjabb iskolások a negyedik osztályban tanító pedagógusok által összeállított játékos feladatokon keresztül mutathatták meg tudásukat.
Borsod megyei településeket látogató, korszerűen felszerelt könyvtárbuszt adtak át szeptember 16-án Miskolcon. A mozgókönyvtár 27 község könyvtári szolgáltatását látja el. A kifejezetten színes és feltűnő jármű külső megjelenéséről egy gyermekrajz-pályázat keretében döntött a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
"Mérjük meg a Föld sugarát!" vetette föl az ötletet Jakab Sándor tanár úr a 8. osztályosok fizika óráján.
Az ötletet tett követte.
"A tökéletesen gömb alakú Föld sugarát mértük meg Eratoszthenész (i.e. 3. század) ötlete alapján.
A tanévnyitó ünnepséget megelőzően a Széchenyi Iskola leendő első osztályos tanulóinak idén először került megrendezésre Csibeisi néven „ismerkedős táboruk”. A foglalkozások a nyári szünet utolsó hetében, szerdán és csütörtökön zajlottak.
Nevelőtestületi dicséretben részesített tanulók:
Ø 8. a: Fedák Zsombor, Kacsa Dávid, Kovács Gréta, Lajtos Bence, Rontó Balázs
Ø 8. b: Vámosi Tibor, Kovács Emese
Ø 8. c: Sipos Adrienn